2010. január 7., csütörtök

Borki születés Mama szemmel

Eljött a nagy nap.... hajnali 1-től kb. 4-ig egyre csak erősödtek a fájások. Minden fájás után -amikor már 7 percenként, majd 5 percenként jöttek- elmondtam magamban, hogy na még egy és szólok Zsombornak... addig-addig mondogattam, míg elkezdtek ritkulni :D
Zsombor 7-kor kelt, elmondtam neki, hogy mi a helyzet. Tanakodtunk kicsit, hogy most akkor induljuk-e vagy sem, de úgy döntöttünk, hogy 11-re ígyis-úgyis be kell mennünk vizsgálatra, szóval várunk. Zsombor reggelizett, én már csak egy csomag jó reggelt kekszet mertem enni, ami nagy hiba volt, mert délután már majdnem éhen vesztem...
11-re bementünk a kórházba, megcsinálták az újabb nst-t, ügyeletes doki meg akarta csinálni az amnioszkópiát, de helyette azt mondta, hogy nem csinál ő már semmit, mert szülünk.
Még mindig olyan álomszerű, ahogy kimentünk Adriennel (a szülésznővel) Zsomborhoz és mondtam neki, hogy felhozhatja a táskákat a kocsiból.

Bori 2009. szeptember 27-én született meg 16 óra 33 perckor, 3910 grammal és 55 centivel.

Ezt a bejegyzést 2010. február 21-én, reggel írom, tehát már közel 5 hónapos Bori, de még mindig nem fogtuk fel igazán ezt a csodát, hogy van egy lányunk. Talán 100 százalékosan soha nem is fogjuk majd fel :)








video

2010. január 6., szerda

Borki születés Papa szemmel

Egy baba érkezését az apukák is várják, csak kicsit máshogyan. Mindig is úgy gondoltam, hogy jó lehet apának lenni, és vártam ezt a pillanatot, de az utolsó pillanatig nem tudtam, milyen érzés lesz igazán. Az izgalom már hetek óta megvolt valamilyen szinten, ugrásra készen kellett lenni, de amikor megtudtam, hogy ma már bent maradunk a kórházban, az új élet talán akkor kezdődött el. Persze a "technikai ügyek" lekötötték a figyelmemet (beköltözés a kórházba, szükséges telefonokat intézni stb.), tehát a szülés napján jó darabig nem is volt időm belegondolni, mi is vár ránk.
Aztán jött a várakozás, ami önmagában is elég, ráadásul Zsuzsin is láttam, hogy kezd komolyra fordulni a helyzet. Vizsgálatok, várakozás, rövid beszélgetések, várakozás...
Aztán váratlanul felgyorsultak az események, éppen, hogy fel tudtam venni a szükséges köpenyt, és már jött is BORI. Ott volt egy kisbaba, és nagyon valószínűtlen volt, hogy Ő az én Lányom. Néztem Zsuzsi fáradt, de csillogó szemét, ahogy követi tekintetével (egyszerre boldogan és aggódva) Bori első útját a szabadban. Hogy mi is Bori-papának lenni, azt akkor éreztem meg igazán először, amikor egy nővér a kezembe adta a Lányomat, hogy fektessem kicsit a vállamra. Egy apró béka nyöszörgött a kezemben, és önkéntelenül is odabújt - teljesen elvesztem. A nap (vagy jóval hosszabb idő) többi eseményét - ez az élmény, a hihetetlen mély érzelmi hatás, hogy megölelhettem a Lányomat - igazából elhomályosította. Végleg Bori hatása / varázsa alatt maradok valószínűleg.
Bori apukája (Papa)