2010. november 30., kedd

14. hónap

Borki 27-én lett 14 hónapos. Sokat fejlődött ezalatt az idő alatt :)
Kérésre megmutatja a fejét, haját, fülét, orrát, fogait (nyelvével mutatja, nem az ujjaival :D), hasát, kezeit, lábait, valamint azt, hogy hol van az ablak, az ajtó, a szekrény, a tv, a rádió, az etetőszék, a számítógép és a szék.
Még mindig mászik (hurrá), de azért már kapaszkodás nélkül is próbál ácsorogni. Kapaszkodva bútorok mellett ügyesen lépeget.
Imádja pakolászni a krumplikat és a hagymákat a konyhában (mintha nem lenne elég játéka :D ).
A múltkor kipakolt pár krumplit a földre, kérdeztem tőle, hogy nem fáznak így? Erre eltűnt és csak azt hallottam, hogy matat az előtérben lévő játékos dobozában... egyszer csak újra feltűnt, kezében egy pici törölközővel és szép gondosan betakarta a krumplikat :D (ezt már konyharuhával is eljátszotta).
Gyakorlatilag minden ért, amit mondok neki/kérek tőle/kérdezek tőle :) Dumál egész nap a saját kis nyelvén, de ha valamit velünk szeretne közölni, akkor főleg mutogat.
Ha éhes vagy szomjas, azt egyértelműen jelzi :)

14 hós korára 9 fogat növesztett :)



Imád labdázni és rajong az állatokért. Jövőre tuti lesz bérletünk az Állatkertbe :)
Egyik kedvenc elfoglaltsága, hogy hoz egy Trixi könyvet, beül az ölünkbe és úgy olvasunk együtt.
Nagyon bújós és kedves, ölelgeti, szeretgeti a játékait (igen, a krumplikat is) és minket is :)
Egyedül eszi a sajtos/vajas/lekváros kenyérkatonákat, és megy már az egyedül kanalazás is :) bár egyenlőre elég nagy veszteséggel :D Csőrös pohárból egyedül iszik.

Befejezem, mert mi tagadás, még ezer dolgot fel tudnék sorolni róla meg a tudományairól.... hiába no! imádom és büszke vagyok rá :)

2010. november 29., hétfő

Ismét fog :)

Áttört a 9. fog is, mégpedig a bal felső négyes :)

Péntek óta folyik az orra, porszívózni kell :( szegénykém nagyon utálja, főleg azt, hogy lefogom ilyenkor a kezét.... néha nyűgös is, de összességében nem vészes a dolog.


Múlt hét elejéről elmaradt képek:

Ha mondjuk, hogy pihentesd le a pici fejedet, akkor így csinál:


Ácsorgás :)








Na most kihúzom a széket alólad Mama :


Tízórai gyümölcspüré:



Te jó ég! Elfogyott....


A számban sincs már:


Most komoly, hogy nem pattansz azonnal egy következő adagért?


Áhhhhááá, biztosan csak viccelsz:


Oké, akkor lenyalogatom a kanálról a maradékot, amíg hozod a következő adagot:


Tánc a fotel előtt és a fotelben Nagyiéknál:


Így manipulálom a nagyszülőket:


Hű mi van ott?


Téged is meglepett Nagyi?


és téged Mama?


Megszerelem:



Figyelj Nagypapa, dobom a labdát:

2010. november 25., csütörtök

Új fog, buli, borzalmas éjszaka

Julcsiéknál voltunk, ott vettem észre, hogy a bal felső kettes fogacska áttört, érezni már a hegyét :)
Szokás szerint szuper volt Julcsiéknál, és hosszú idő után először sikerült úgy összehozni a talit a csajokkal, hogy mindenki el tudott jönni :) Még Noni is eljött a pici Jankával :)
Lili -aki már 9 hónapos nagylány - szokás szerint nagyon szeretett volna játszani Borkival, nagyon szerette volna megölelgetni, megszeretgetni, Borki pedig szokás szerint sírt és panaszkodott emiatt :D:D:D De azért az este végére béke lett és még táncoltak is kicsit együtt... vagy inkább szinte egymás mellett, de azért jól elkülönülve :D
Nagyon tetszett neki Lili hintája


Már majdnem 8 óra volt, mire hazaértünk... a fürdetés is a szokásos módon zajlott, mi mondogattuk, hogy minden rendben van, Borki pedig fehéredő kezekkel szorította a kád oldalát és ordított és remegett... de egy fokkal jobb volt, mint eddig... egy pillanatra még el is engedte a kádat, amikor nyújtottunk felé egy labdát... remélem hamarosan újra a régi lesz és ismét szeretni fogja a fürdést...

Az éjszakánk borzalmas volt, 1-ig 5-ször keltem hozzá, és utána is még kétszer bent voltam nála, vagy háromszor? Már nem is tudom... Nagyjából nulla percet aludtam, fél4-kor pedig végképp feladtam a küzdelmet és átmentem a kupiszobába vasalni. De legalább ezzel is készen vagyok :)
Fogalmam sincs, hogy miért kelt fel ennyiszer, sok foga jön még, de fog miatt nem szokott ilyen rosszul aludni. Remélem nem lesz beteg, mert szörcsög, de ez akár a fogak miatt is lehet.... na majd ha teljesen felébred akkor kiderül...

2010. november 20., szombat

Ezen a héten...

... a szokásosnál is gyorsabban szaladtak el a napok.

Kedden Julcsival és Lilivel sétáltunk, szerdán jött Gabi (a védőnő) egy picit beszélgetni, csütörtökön Julcsival és Lilivel beültünk a Capriba enni. A fennmaradó időben játszottunk, bolondoztunk Borkival + ő még aludt is, így hagyva időt nekem az alkotásra és anyuéknál is voltunk szokás szerint. Pénteken még chilis babot is főztünk együtt Borkival kettesben :)

Az alvásról jut eszembe, a héten minden nap csak egyszer aludt napközben, úgy látszik most már tényleg átáll az egyszeri alvásra. És milyen jó így :) Délelőtt játszunk, sétálunk, vásárolunk, pakolászunk, délután pedig 1-2 körül elalszik és általában másfél-két órát durmol.

Őrült sebességgel vágtat, egy percre nem áll meg, még evés közben is táncol, rugózik ülve az etetőszékben :D
Ebből adódóan alig lehet őt lefényképezni... a héten ezek a képek lettek a legjobbak :D

Van ami nem változik... a mai fiatalok is kifőzik a pelenkát...


Új barátokra lelt a konyhában két kiló krumpli személyében :D Az egyiket különösen megszerette, ölelgette és dúdolt neki :D Másik nagy barátja a boci, még a krumplit is megosztotta vele :)


Borki átvonulások:



Játék a Papával :)


PufiPofi

2010. november 15., hétfő

Grimaszból...

...nem volt hiány sosem Borki háza táján :D