Az első napok - hetek

Még nagyon élénken él bennem az emlék, hogy milyen is volt Borkival hazaérni a kórházból. Egyszerre volt csodálatos és ijesztő. Végre kijöttünk a véreb csecsemősök közül, végre csak mi voltunk és ez nagyon jó volt, de ugyanakkor nagyon félelmetes is, hogy innentől már tényleg nekünk kell üzemeltetni Borkit. Csak ültem vele és próbáltam etetni hosszú órákon keresztül. És remegve mértem minden evés előtt és után, hogy vajon eszik-e eleget. Az első hetekben még a szobájából sem igazán mertük kihozni. Utólag nagyon vicces visszagondolni, de akkor az egész egy úriatenvajonjólcsináljuke pánikszerű káosz volt sokáig :D
Bendivel - második gyerek lévén - persze teljesen máshogy alakult. Nem volt gond a szopiztatással, rutinosan pelenkázunk (bár egy kislányt sokkal könnyebb pelusozni :D), a fürdés is egyszerű művelet. Nem mérjük, hogy mennyit eszik, nincs is mérleg itthon, csak a konyhai és a fürdőszobai. Kíváncsiságból rátettem a konyhaira egy nagy tálcát, rá Bendit, de majdnem legurult a szőnyegre, amitől Borki teljesen pánikba esett, így akkor a mérés elmaradt :D Később újra próbáltam, 30 dekával mutatott többet, de igazából fogalmam sincs most mekkora, majd 26-án kiderül az egy hós státuszon.
A sétával sem vártunk 3 hétig, már az első hét végén szerettünk volna kimenni, de napokig erősen fújt a szél, ezért végül másfél hetes korában jutottunk ki először. Jó volt a két gyerkőccel együtt menni. Nagyon büszkén toltam a kocsit és fogtam közben Borki kezét :)
Bendi már most rajong Borkiért :) Követi a tekintetével, megnyugszik, ha hallja a hangját. Borki pedig édesen énekel neki és mindig kedvesen megállapítja, hogy milyen pici Bende baba :)
Már most is olyan jó nézni kettejüket, azt, hogy ilyen cukik együtt.