Borki születés Papa szemmel

Egy baba érkezését az apukák is várják, csak kicsit máshogyan. Mindig is úgy gondoltam, hogy jó lehet apának lenni, és vártam ezt a pillanatot, de az utolsó pillanatig nem tudtam, milyen érzés lesz igazán. Az izgalom már hetek óta megvolt valamilyen szinten, ugrásra készen kellett lenni, de amikor megtudtam, hogy ma már bent maradunk a kórházban, az új élet talán akkor kezdődött el. Persze a "technikai ügyek" lekötötték a figyelmemet (beköltözés a kórházba, szükséges telefonokat intézni stb.), tehát a szülés napján jó darabig nem is volt időm belegondolni, mi is vár ránk.
Aztán jött a várakozás, ami önmagában is elég, ráadásul Zsuzsin is láttam, hogy kezd komolyra fordulni a helyzet. Vizsgálatok, várakozás, rövid beszélgetések, várakozás...
Aztán váratlanul felgyorsultak az események, éppen, hogy fel tudtam venni a szükséges köpenyt, és már jött is BORI. Ott volt egy kisbaba, és nagyon valószínűtlen volt, hogy Ő az én Lányom. Néztem Zsuzsi fáradt, de csillogó szemét, ahogy követi tekintetével (egyszerre boldogan és aggódva) Bori első útját a szabadban. Hogy mi is Bori-papának lenni, azt akkor éreztem meg igazán először, amikor egy nővér a kezembe adta a Lányomat, hogy fektessem kicsit a vállamra. Egy apró béka nyöszörgött a kezemben, és önkéntelenül is odabújt - teljesen elvesztem. A nap (vagy jóval hosszabb idő) többi eseményét - ez az élmény, a hihetetlen mély érzelmi hatás, hogy megölelhettem a Lányomat - igazából elhomályosította. Végleg Bori hatása / varázsa alatt maradok valószínűleg.
Bori apukája (Papa)