2011. augusztus 25., csütörtök

Hétköznapi mindenféle :)

Lucus egy hétig itt volt Anyuéknál, Borki nagyon hozzászokott, hogy minden nap találkoznak, így a rákövetkező hét hétfőjén kétségbeesetten kereste Lucát az egész lakásban és kiabált, hogy el, el... Nem értette, hogy hova tűnt Luca. Akkor nyugodott csak meg, amikor megbeszéltük, hogy jön majd még :)

15-én nagy rajzbulit tartott Bori és Zsombor, volt közben vajas kalács uzsonnázás is :)


Ebben a táskában volt 5 alma és 2 nektarin... a konyhából zsákmányolta és egy kis nejlonzacsiba tette bele, de túlságosan lelógott a földre :) odaadtam neki ezt a táskát, és cipelte fel-le a lakásban :D útközben gyorsan takarított egy kicsit :)


Egyedül felveszi és leveszi a zokniját és a cipőit is, most már azt is megfigyeli egy ideje, hogy jó lábra veszi-e :) eleinte mondtam, hogy kacsaláb, de sírásra görbült szájjal tiltakozott, merthogy miért is lenne neki kacsa lába :D:D:D


Kipróbáltuk az Orsi blogján lévő színes, illatos gyurmát.. mi jót játszottunk volna Zsomborral, alkottunk is pár dolgot, de Borki hozott egy tollat és komoly fejjel mutatta, hogy ideje lenne előszedni papírokat a rajzoláshoz :d
A jobb alsó rózsaszínt Borki alkotta :)


23-án hazafelé csináltam pár képet róla, ez nem lett jó minőség, ezért megkértem, hogy húzza ki újra a ruháját... először magát húzta ki, utána a ruháját, csak nem jó irányba :D
A szomszéd cicája kint ült a kapu előtt, Bori próbálta ledirigálni, hogy merre menjen és mit csináljon a macska, de nem fogadott szót, ez némiképp felháborította Borsót :D Aztán megmutatta, hogy hogy mosakszik a cica és boldogan pózolt még :)






24-én Anyuval meséket olvastak, az utolsó képen látszik, hogy valami nagyon cukiról olvastak, ez a cuki jel ugyanis :D



25-i cicalány :)


Almaevés felnőtt villával :) a kispajtásait is megkínálja mindig :)



28-án elmentünk Zsombornak cipőt venni, utána pedig még játszótereztünk egyet... amíg az összes gyerek rohangált, mindenre felmásztak (szüleik őszültek), addig Borki mint egy kis buddha ült ebben a hintában és elégedetten falatozott :D



Tegnap délelőtt átmentünk Anyuékhoz, az indulásnál volt némi probléma abból, hogy Borinak nem tetsző felsőt akartam ráadni.... volt sírás, toporzékolás, aztán elmondtam neki, (ismét, ezredszerre) hogy nincs szükség a hisztire, ha valami nem tetszik neki, meg lehet beszélni). Akkor hüppögve mutogatta ezt a vastag felsőt.... vicces lesz majd ha télen a mínuszokban meg a fürdőruháért hisztizik :D:D biztos így is fázott, mert Anyuéknál magára csavart még egy kendőt is :D

Alvásra hazajöttünk, a szokásos 3-3 és 1/2 óra helyett másfelet aludt és nagyon rosszkedvűen, sírva ébredt, akkor nagy hibát követtem el, levettem a gyönyörű felsőt és ráadtam a reggel már kiközösítettet :D:D Elismerem nagy gonoszság volt, inkább a csuromvíz, agyonizzadt pólót kellett volna rajtahagynom, hátha megfázik....... Leírni nem nagyon tudom azt a fél órát, ami ezután következett, próbálta lerángatni magáról hisztérikusan, kiabált, hogy nem, közben a bőgéstől fulladozott és mindezt még olyan toporzékolással is megfűszerezte, hogy gyakorlatilag nem ért hozzá a lába a földhöz.... higgadt maradtam és újra lerágtuk a csontot, mely szerint, velem bármit megbeszélhet nyugodtan és ha nem tetszik a ruha, csak szóljon és kicseréljük... nagy nehezen lenyugodott és együtt kiválasztottunk egy kisegeres ruhát (istennek hála volt a pólón egy pillangó, ami megtetszett Borinak)... azért mindenki megnyugtatására mielőtt kimentünk a szobából még dobtunk puszit a gyönyörűséges felsőnek és megígértük neki, hogy ha megszárad újra fel fogja venni Bori :D:D (remélem ma nem jut eszébe majd, mert a felső a szennyesben várja sorsa jobbra fordulását és természetesen nem fogom onnan elővenni, hogy újra felvehesse....drukkoljatok! :D)
Ezek után vettünk egy nagy levegőt és kimentünk a játszótérre, először egy nagyobbaknak valóra mentünk, mert szeret pörögni ebben az izében, aztán átmentünk a kicsit játszójára, ahol van babahinta. Egy 8 év körüli fiú hintázott a mellette lévőben (az sima nagyoknak való hinta) és folyamatosan magyarázott Borkinak... először gyanakodva nézte, aztán amikor megdicsérte a cipőjét, akkor már vidáman vigyorgott rá :D:D







Pörgés:


Vágtatás a katicán

2011. augusztus 17., szerda

Állatkertben jártunk :)

Lucus a múlt hetet Anyuéknál töltötte és mivel korábban már mondta, hogy menjünk állatkertbe, így elmentünk együtt :)

Bori szokás szerint még aludt, amikor bementem hozzá (állatkertbe menős napokon mindig ez van)

Persze ahogy megemlítettem, hogy megyünk állatokat nézni, már fel is pattant és ügyesen, gyorsan készülődött :) Átszaladtunk Anyuékhoz, és onnan mentünk együtt. Egy dolgot rontottunk el: megbeszéltük, hogy nem viszünk semmi ennivalót, majd ott megoldjuk, most nem cipelünk. Bori a fél napot azzal töltötte, hogy a másoknál látott almát leste sóvárogva és kiabálta, hogy nyam-nyam... nagy tanulság ez, alma mindig legyen az embernél!!!!





Borkinak nagyon tetszett a kaffer szarvasvarjú (tiszta apukája :D odavan a madarakért és halakért :D)




Elszántan és bátran mennek a tigris felé:

Bori a hős itt épp puszta kézzel akarja megragadni a tigrist

Ezt a tervét Lucának is elmondja:

A terv sikerül, szőrén üli meg a tigrist :D


Megnéztük a 3 kistigrist is, kettő aktívan játszott, a harmadik viszont egy sarokban szundikált :)


Természetesen a tengerimalacokat is megcsodáltuk (elég hosszasan :D)



Lajhárt lestünk, Luca még meg is simogatta :)




A kihagyhatatlan pandagolás és közös kép:


Krokodilvadászok:



Békavadász :D:D


Már bőven alvásidő volt, ezért bátorkodtam közölni Borival, hogy ideje aludni és ledöntöttem a kocsit.... olyan balhét rendezett, hogy az egész állatkert zengett. Időhúzás gyanánt még azt is kitalálta, hogy a kacsákat még nem nézte meg eléggé.... így még néztük őket egy darabig.


Sehogy sem akart elaludni, végül csak úgy sikerült, hogy kivettem a kocsiból, ledöntöttem, és úgy tettem vissza.. hiába no, a megszokás nagy úr :D:D