1. hónap

Ismét csak azt tudom megállapítani, hogy elszaladt az idő. Bende már több, mint egy hónapos. Ahhoz képest, hogy az első napokban úgy éreztem meg sem élem majd az április végét, már egész jól működünk :D
Bende napról napra változik, fejlődik. Pont egy hónapos korában kaptam tőle az első igazi mosolyt, azóta már kapott Borki, Zsombor sőt a saját tükörképe is és a Luca fényképével ellátott párna (ennek a párnának még magyarázott is) :) 29-én pedig kacagós mosollyal örvendeztetett meg. Hihetetlen figura, nagyon mókás fintorokra képes. Szereti a játszószőnyeget, rövid ideig elnézelődik rajta (főleg magát nézi a játéktükörben). Imád enni, sokszor nem tudja, hogy hol a határ. A fejét hason fekve fordítja már egy napos kora óta egyik oldalról a másikra és a fej és mellkas emelés is ment már a kórházban. Nagyon-nagyon sok mindenben hasonlít Borkira :)
Hazahozatalkor 3420 gramm volt, az egy hós státuszon 4340 grammnak mérték. Mindene rendben van :) Már csak az alvást kéne megtanulnia :D

Gondolatok

Az elmúlt pár hétben nagyon sok időm volt gondolkodni éjszakánként :D Milyen jó, hogy ilyen keveset alszik Bendi :D (egyébként alakul a dolog és ha nem lenne ilyen pocifájós szegénykém, többet aludna szerintem)

Furcsa dolog az élet, furcsa dolog szülőnek lenni és a csecsemők is felettébb furcsák :) Felfoghatatlan, hogy képes valaki a hasamban ekkorára nőni és egészségesen megszületni, aztán ennyire bízni bennem /bennünk, a szüleiben már az első perctől kezdve, már akkor is amikor még semmit sem tettünk ezért a bizalomért. Hihetetlen, hogy itt van egy kis béka, aki ennyire függ tőlünk, aki hálás pusztán egy ölelésért, egy simogatásért, egy pusziért és később egy meséért, vagy Borki esetében egy rántott csirkéért is akár :D
Valamelyik este már sírtam a fáradtságtól, Bendit betettem a babakocsiba hátha elalszik benne (persze nem) és csak bőgtem bőgtem és sajnáltam magam... aztán visszagondoltam az elmúlt időszakra, a sok Borki mosolyra, Bendi fintorra és a végén már örömömben sírtam, mert szerencsések vagyunk, hogy van nekünk ez a két kis tündér és szépek, egészségesek. A legszuperebb dolog, hogy Őket kaptuk, hogy minket választottak :) és végülis aznapra is jutott 1-2 óra alvás :D

Tovább fokozva az ömlengő, nyálas bejegyzést, íme két szép idézet:

"Megjöttem, itt vagyok, épp körülnézek s egy ismerős szempárt megismerni vélek. Hívogató élmény, érzem, hogy közeleg, segítsetek kérlek, had menjek közelebb.
S egy halk szavú asszony meghallván vágyam, Apa pocakjára oda fektet lágyan, hogy míg átöleli piciny hasonmását, boldogan hallgassam szíve dalolását.
Meleg tenyerével simogatja bőröm, ha elszenderednék, most Ő lenne az őröm.
Olyan jó így együtt feküdni az ágyban, Anya pocakjában ilyen álmot láttam.
Békés biztonságban indul földi létem, hálásan köszönöm csendes születésem."

"A döntés meghozatala, hogy anyává válj, semmihez nem mérhető: örök időre vállalod, hogy a szíved szüntelenül a testeden kívül őrködjön valaki fölött."

Az apás szülés és a függönyök

Tudtam, hogy lesznek még olyan részek, amiket nem írtam meg, íme:

Nem írtam még arról, hogy mennyit jelentett az, hogy Zsombor velem volt mindkét szülésnél, pedig a mindent jelentette.
Nélküle nagyon féltem volna, de így olyan megnyugtató volt. Nagyon büszke vagyok rá, hogy ilyen klasszul helyt állt, és nagyon hálás vagyok amiért támogatott és mellettem volt. Azért meg külön le a kalappal, hogy Bendi feje búbját kétszer is megnézte (igaz nem önszántából :D:D).
Így volt igazán teljes mindkét gyerkőcünk születése, hogy együtt éltük át :) Jó, hogy osztozhattunk az élményen :) Jó, hogy ő a férjem :)

És akkor essen szó a függönyökről is:
Annó Borki kivárta míg elkészültek a függönyök és megvettem a függönykarikákat. Gyakorlatilag ahogy kifizettem ezeket, már jött is az első fájás :D
Sokat nevettünk ezen azóta is, és amikor kb. az utolsó utáni pillanatban találtunk jó függönyt (amivel elválasztottuk a gyerekszobát, hogy Borkit ne zavarja az éjszakai lámpa) és megrendelte Zsombor, ismét eszünkbe jutott, hogy vajon Bendi megvárja-e... és megvárta... csütörtök este kérdeztem meg Zsombort, hogy nem telefonált még a függönyös nő? és mondta, hogy ja de igen, holnap mehetek érte. Bendi csak erre a hírre várt :)
Ha lesz még valaha harmadik gyerekünk, kiválaszthatnánk a nekünk tetsző születési dátumot, csak annyi lenne a dolgunk, hogy veszünk aznap egy függönyt Neki :D

Érzések

Tegnap délután Bendi elaludt, eredetileg az volt a tervem, hogy kinyúlok én is, de aztán ránéztem a nagy kupac vasalnivalóra és nekiláttam a vasalásnak.
Tulajdonképpen szeretek vasalni, kikapcsol és olyan jó közben mindenfélén gondolkodni :) Bendi néha belenevetgélt és bele"magyarázott" álmában a gondolataimba, de így csak még jobb volt :)
Még nagyon sok mindenről eszembe jut az utolsó pocakos nap, a szülés, a kórházi napok. Most például a száraz ruha kupac alján várakozott az a felső ami szülésnél volt rajtam. Eddig még nem vasaltam ki, mondván úgysem veszem fel. Most kivasaltam és elpakoltam a szekrény mélyére, amellé a felső mellé, ami Borki születésekor volt rajtam, ezt sem fogom már hordani, de ez is szép emlék marad :)
De ugyanígy eszembe juttatja a 23-át a pici pötty a karomon, ahova az infúzió volt bekötve, vagy Bendi fején a vérvétel helye. Szinte már nem is látszanak ezek a pöttyök, mégis képesek arra, hogy ilyen erős érzéseket keltsenek bennem :)
Illatok, hangok, érzések kavarognak, mégis olyan halványan tudok visszaemlékezni, pedig még csak három hét telt el.. vagy már?
Úgy szalad az idő...

Az első napok - hetek

Még nagyon élénken él bennem az emlék, hogy milyen is volt Borkival hazaérni a kórházból. Egyszerre volt csodálatos és ijesztő. Végre kijöttünk a véreb csecsemősök közül, végre csak mi voltunk és ez nagyon jó volt, de ugyanakkor nagyon félelmetes is, hogy innentől már tényleg nekünk kell üzemeltetni Borkit. Csak ültem vele és próbáltam etetni hosszú órákon keresztül. És remegve mértem minden evés előtt és után, hogy vajon eszik-e eleget. Az első hetekben még a szobájából sem igazán mertük kihozni. Utólag nagyon vicces visszagondolni, de akkor az egész egy úriatenvajonjólcsináljuke pánikszerű káosz volt sokáig :D
Bendivel - második gyerek lévén - persze teljesen máshogy alakult. Nem volt gond a szopiztatással, rutinosan pelenkázunk (bár egy kislányt sokkal könnyebb pelusozni :D), a fürdés is egyszerű művelet. Nem mérjük, hogy mennyit eszik, nincs is mérleg itthon, csak a konyhai és a fürdőszobai. Kíváncsiságból rátettem a konyhaira egy nagy tálcát, rá Bendit, de majdnem legurult a szőnyegre, amitől Borki teljesen pánikba esett, így akkor a mérés elmaradt :D Később újra próbáltam, 30 dekával mutatott többet, de igazából fogalmam sincs most mekkora, majd 26-án kiderül az egy hós státuszon.
A sétával sem vártunk 3 hétig, már az első hét végén szerettünk volna kimenni, de napokig erősen fújt a szél, ezért végül másfél hetes korában jutottunk ki először. Jó volt a két gyerkőccel együtt menni. Nagyon büszkén toltam a kocsit és fogtam közben Borki kezét :)
Bendi már most rajong Borkiért :) Követi a tekintetével, megnyugszik, ha hallja a hangját. Borki pedig édesen énekel neki és mindig kedvesen megállapítja, hogy milyen pici Bende baba :)
Már most is olyan jó nézni kettejüket, azt, hogy ilyen cukik együtt.

Borki és Bende

Március 26-án jöhettünk haza a kórházból. Amíg bent voltunk többször beszéltem pár szót Borkival telefonon, de mindig sírás lett a vége (én sírtam persze :D), úgy hiányzott már.
Délután 2-3 körül értünk haza, gyorsan ebédeltünk és Zsombor ment is Borkiért anyuékhoz. Kicsit autóztak még, hogy aludjon valamennyit és kipihenten érkezzen haza, aztán végre megérkeztek. Olyan jó volt megölelni, heteknek tűnt ez a pár nap, amíg nem láttam. Viszont pár napnyi pillekönnyű Bende emelgetés után majdnem eldobtam olyan nehéznek tűnt :D
Nagyon büszke vagyok rá, hogy ügyes volt és szófogadó végig, amíg nem voltam itthon. Bár mondta, hogy mama nincs, mama hiányzik, de jól elvolt. És Zsomborra is büszke vagyok, hogy ilyen klasszul végigcsinálta ezeket a napokat :)
Eljött a nagy találkozás pillanata. Borki megszeppenve bement Bendihez, először csak nézte, aztán már meg is simogatta. Mondta, hogy közelebbről szeretné látni, ezért odahúztam a szennyestartóját és arra állítottam, onnan vizsgálta hosszasan és kiabálta, hogy jaaaaaaaaj de pici füle jam! jaaaaaaaaaaaaaj de pici ujja jam! és mindig megsimította az éppen szóban forgó testrészt :) Bende egy nyikkanás nélkül végigaludta az egészet :D
Be szeretett volna mászni hozzá (szandálban, játszós ruhában :D). Mondtam, hogy majd este pizsiben bebújhat Bende ágyába picit. Fürdés után már mondta is, hogy gyorsan pizsit :D Aztán csak bújt Bendihez, óvatosan simogatta és adott Neki egy csomó puszit :)
Persze tudtam, hogy azért nem lesz ez ilyen sima ügy, de mégis megkönnyebbültem, hogy ilyen jól fogadta a kistesót :) Azóta érzékenyebb, sokat nyafizik, próbál ő is nagyon bújni, amikor épp szopiztatom Bendit, de összességében oké a dolog és továbbra is tetszik Neki Bendi :)

Bende születése Mama szemmel

Már napok óta írom ezt a bejegyzést, egyrészt mert Bendi általában a kezemben van, másrészt pedig szeretnék mindent, de mindent leírni... bár gondolom így is lesznek még érzések, gondolatok amik utólag jutnak eszembe, azokat majd utólag megírom :)

Március 21-én kora délután a nyákdugó egy része búcsút intett, és bár tudtam, hogy ez önmagában nem jelent semmit, mégis nagyon lelkes lettem, hogy végre valami történt :) Ezért nem is tulajdonítottam jelentőséget a pár órával később jelentkező furcsa fájásoknak. Komolyan azt hittem, hogy csak beképzelem :D
22-én a maradék nyákdugó is távozott. Mentem Katához, a szülésznőmhöz nst-re fél1-re, de csúszás volt, így át kellett sétálnunk a rendelőbe és ott csinálta meg. Mondtam, hogy én úgy félek, mert fent van Bende és Borkival is ez volt. De rögtön megnyugtatott, hogy emiatt nem kell aggódni, majd szülésnél szépen lejön :) Nem tudom, hogy csinálja, de annyira pozitív erő sugárzik belőle, hogy egyetlen mondatával képes volt 1000 %-ig megnyugtatni végig a pocakosság és a szülés alatt is.
Egész nap éreztem furcsa dolgokat, persze ritkán és nem is figyeltem rájuk, gondoltam csak a gyaloglás miatt vagy később amiatt, hogy nem volt kényelmes már a kocsiban ülni, stb. Délután kivasaltam és közben is volt néha egy-egy erősebb fájás. Mivel már közeledett a 41. hét és a kórházba befekvés lehetősége, így Kata javasolt pár dolgot, amivel esetleg kíméletesen el lehet indítani Bendit. Ezek közül a fahéj-gyömbér-szegfűszeg teát választottam, megittam két bögrével is, de csak arra volt jó, hogy a vasalás alatt végig rosszul voltam, hányingerem volt, annyira nem volt finom, pedig raktam bele sok mézet :D Este jött a szokásos rutin, készülődés és bár éreztem fájásokat, nem volt időm odafigyelni rájuk, aztán amikor jött Borki lefektetése már mondtam Zsombornak, hogy kicsit pörgessük, mert történik valami.Miután letettük Borkit elkezdtem nézni, hogy hány percenként is érzem ezeket a furcsaságokat, nagyon érdekes érzés volt szembesülni vele, hogy 2-3-4 percenként jöttek és ekkor már elég erősen. Zsombor mondta, hogy most akkor nem alszik el, inkább olvas, én meg, hogy nézem a tévét, de persze nem volt hozzá egyikőnknek sem türelme, csak ültünk és mértük a fájásokat. Így telt el kb. másfél óra, hamarabb nem mertem kimenni tusolni, nehogy felébresszem Borkit. Beálltam a meleg víz alá, hogy múlnak-e a fájások, bár pontosan éreztem, hogy ezek már nem fognak múlni... így is lett. Felhívtam Katát, hogy mi a helyzet, Ő azt tanácsolta, hogy álljak vissza még 20-30 percre és folyassam a derekamra, hasamra a meleg vizet, hogy lássuk hosszabbodik-e egy-egy fájás és utána hívjam fel. Vissza is álltam, de nagyon rossz volt. Nagy nehezen eltelt 25 perc, a fájások pedig egy kicsit hosszabbak lettek. Újra hívtam Katát, Ő megkérdezte, hogy mit szeretnénk? Maradunk még otthon vagy bejönnénk a kórházba? Mondtam, hogy megnyugtató lenne, ha már indulhatnánk. Megbeszéltük, hogy akkor fél1 - 3/4 1 körül találkozunk a kórházban. Zsombor is azt szavazta meg, hogy menjünk, mert már annyira torz a fejem :D Az első tusolás után még volt annyi erőm, hogy gyorsan sminkeltem egyet, mégse menjek már lepukkantan szülni :D (persze nem sok értelme volt :D)
Elég hamar beértünk, de ezt a kocsiutat nem szívesen ismételném meg. Az egész szülésből ez volt a legnehezebb rész, hogy nem igazán tudtam, csak ülni ugye, úgy meg nagyon fájt mindenem. Zsombor robogott ezerrel, egyszer még a rendőrök mellett is elhúztunk, de szerencsére (pontosabban az ő szerencséjükre :D) nem állítottak meg.
3/4 1 előtt pár perccel értünk oda a kórházhoz, nagy nehezen feljutottunk a szülészetig, ahol Kata már várt minket. Rögtön jött az ügyeletes orvos is (Dr Barna Péter), aki próbált vicces lenni és laza, és megkérdezte, hogy szaladgáltam-e, hogy ilyen gyorsan veszem a levegőt... próbáltam röhögni, de nem igazán ment :D De nagyon jó fej volt meg kedves. Megvizsgált, hogy lássuk van-e valami aztán mondta, hogy hűha már 6-7 centinél járunk, nagyon szuper! Kata is örült, lelkesített, hogy ez nagyon jó, én meg kb. csak ezt tudtam mondani, hogy ez borzalmas, mindjárt meghalok :D Folyamatosan úgy éreztem, hogy pisilnem kell, el is libegtem még a szülőszobára bevonulás előtt. Közben hallottam, ahogy kiabál egy nő szülés közben, aztán felsír a babája... csak arra tudtam gondolni, hogy micsoda mázlista már túl van rajta :D (a szülés után már arra gondoltam - mivel több barátnőm is pocakos -, hogy micsoda mázlista aki még előtte áll).
Bementünk a sárga szülőszobába, elhelyezkedtünk, Zsombor is átöltözött közben, Kata pedig intézkedett, hívta az orvosomat. Mondtam Zsombornak, hogy szerezzen valakit, aki kiveszi Bendit, mert nem bírom...persze ez csak nyafogás volt, igazából egy percre sem merült fel, hogy feladnám és utólag esett le, hogy tényleg fel sem merült a császár gondolata sem bennem. Talán emiatt is volt olyan szép az egész, nem volt semmi stressz, meg idegesség :)
Volt még pár fájás, Kata mondta, hogy ha érzem, hogy nyomnom kell, nyugodtan lehet kicsit. Közben az orvosom is odaért (hamar jött, hálás köszönet érte), ekkorra már úgy éreztem nagyon erősen kell nyomnom, a fájdalom pedig elmúlt. Bálint doktor is megvizsgált és mondta, hogy még jobban állunk, mint gondolta, és ha továbbra is ilyen jól haladnak a dolgok, akkor biztosan természetes szülés lesz. Ezen egy pillanatra meglepődtem, hiszen másra nem is gondoltam :) de aztán robogtak tovább az események.
Kata és a Doktor úr is nagyon kedvesek és megnyugtatóak voltak végig, rengeteget segítettek.
Nem volt se burokrepesztés, se oxytocin, se beöntés, semmi mű dolog, csak mondogatták, hogy nagyon jól haladnak a dolgok, még jobban, mint gondolták volna és az egész olyan természetes volt.
A burok repedés után kiderült, hogy Bendus belekakilt a vízbe, ezért a biztonság kedvéért a szülés végére behívtak egy csecsemős nővért és egy gyerekorvost is, így a végén 6-an voltunk már.
Olyan gyorsan történt minden, hogy az egész szülés (a fájásoktól számítva) pár percnek tűnt. Persze a fájásos rész akkor nem tűnt ennyire rövidnek :D

Minden elismerésem azok előtt, akik szülés közben tudják számolni, hogy hány nyomásra lett meg a babájuk :D nekem eszembe sem jutott, csak tettem amit mondtak a Katáék és 2:42-kor megszületett Bende 3480 grammal, 57 centivel, 33-as buksival és hatalmas hanggal :D A köldökzsinór egyszer a nyakára volt tekeredve, de Kata azonnal intézkedett :) A gyerekorvos kiszívta a nóziját aztán már rám is tették, azonnal elcsendesedett és csak pihegett mázosan :)
Nem tudom leírni szavakkal, hogy milyen nagy boldogságot éreztem. Azonnal eltűnt az a sok buta kérdés, ami két és fél éven át dübörgött a fejemben. Nem volt már mi lett volna ha mégis orvost váltok Borki születése előtt, mi lett volna, ha hamarabb bemegyünk Borkival a kórházba, stb. mert éreztem a különbséget és most már tényleg tudom, hogy Borki nem akart kibújni és így most már nem csak ésszel, hanem szívvel is, hogy ennek így kellett történnie. Nagyon kellett már ez az érzés :)

Furcsa, hogy a legerősebb emlékként nem az maradt meg, ahogy megszületik Bendi, hanem az, hogy előtte megreped a burok és kizúdul a víz. Meg az, amikor már kibújt és felsírt.
Kicsit tartottam a méhlepény megszületésétől, meg a varrástól, mert olyan sok helyről hallottam, hogy azok nagyon fájnak... hát én egyikből sem éreztem semmit és nem is érdekelt, csak csodáltam Bendit és szerintem kb. ezerszer elmondtam, hogy hihetetlen, meg hogy sikerült :)
Olyan jó volt, hogy egy percre sem vitték el. Ott látták el, fürdették, öltöztették a szülőszobában és végig láthattuk, hogy épp mi történik. Amikor már felöltöztették és becsavarták egy puha takaróba, akkor Zsombor is megkapta egy kicsit :)
Egyébként most volt szerencsém megnézni a méhlepényt :D és egy ismerősömet idézve olyan, mint egy nagy sertésmáj :D:D

Két órát maradhattunk a szülőszobán, a második órát hármasban töltöttük, nagyon jó volt :) Közben ügyesen szopizott is Bendi. Utána betettük a kis zsúrkocsiba (annyira viccesek ezek a kis kocsik), és átsétáltunk a gyerekágyas részre. Nagyon büszkén toltam a kisfiamat :) Kata közben egy másik kocsin tolta a táskákat. Bepakoltunk egy szobába, aztán Kata mondta, hogy inkább ne ide, akkor átmentünk egy másik szobába, de ott nem volt hely, végül egy harmadik szobában kötöttünk ki, ahol végre minden oké volt :D jó nagy séta volt, de meg sem kottyant, annyira jó érzés volt, hogy a saját lábamon tudtam közlekedni :)
Délelőtt szóltak, hogy kiürült az egyik alapítványi szoba, ha gondolom át tudok menni, így negyedszerre is szobát váltottam :D oda már egyedül át tudtam cuccolni.

És ennyit a hipno szülésről, hogy szép nyugodtan örvendezzek a fájdalomnak, merthogy ez nem is fájdalom és adjam át magam az érzésnek :D Abszolút nem tudtam koncentrálni, szétcsúsztam teljesen a fájások alatt, úgy szorítottam az ágyat, hogy még napokig fájt a kezem és izomláz volt a karomban, hátamban :D Zsombor mondta is, hogy miután engem ellátott a doki, tuti hívtak szerelőt az ágyhoz is :D

Nagyon hálás vagyok az orvosomnak és Katának is, hogy azt a néhány tanácsot, instrukciót amit adtak, azt mindig akkor és úgy, amikor és ahogyan szükség volt rá. Mintha másodpercre pontosan tudták volna, hogy éppen mit érzek, nagyon profin segítettek mindenben és mégis úgy, hogy a lehető legkevésbé avatkozzanak bele a szülés menetébe.

Kata egyébként kérdezte egy fájás alatt, hogy ezek olyan szép érzések ugye? én meg nevetve visszakérdeztem, hogy valóban? De igaza van, tényleg csodálatos érzés, amit nagyon-nagyon-nagyon jó lenne egyszer még átélni...









u.i.: Borki születés történetét elég röviden írtam le, nem igazán tudtam kezelni a helyzetet, meg azt ami történt. Nem is tűnhet igazságosnak talán, hogy most Bendi születéséről hosszasan áradoztam, de azért azt leírnám, hogy bár elmondhatatlanul vágytam arra, hogy szülhessek, és össze is jött és boldog is vagyok, a végeredménye mégis pont ugyanaz lett mindkét szülésnek: lett egy gyönyörűséges és csodálatos gyermekünk, akiket teljesen egyformán imádunk :)