A Télapó idén nem volt jó arc.....

Szegény Borki névnapján kezdődtek a megpróbáltatások, de nem gondoltuk volna, hogy ez lesz belőle....
A vasárnap éjszaka nagyon rossz volt, alig vártam már, hogy kiérjen reggel a gyerekorvos és mondjon valami okosat... mondott... krupp, ráadásul nagyon erős krupp.
Beeadatta velem a kúpot, aztán ment a dolgára, engem meg itthagyott a fulladó gyerekkel, hogy akkor majd kb. 1 óra múlva döntsem el, hogy mennyire használt a kúp és, hogy kell-e menni a kórházba. Bár egy ici-picit jobb volt a kúptól a légzése, úgy döntöttem irány a kórház. Klári szerencsére itthon volt és eljött velünk, fogalmam sincs, hogy egyedül hogy oldottam volna meg Borki és a táskák cipelését is.
Megérkeztünk a kórházhoz, a betegfelvételnél a nő ránézett Borkira, aztán rám, és elkezdett kiabálni, hogy rohanjak vele az intenzívre, mert nagyon rosszul van... kicsit megrogyott a lábam, aztán rohantam arrafelé, amerre a nő mondta.... rózsaszínes épület, második emelet. Ott már vártak minket az orvosok és nővérek, rögtön nekiestek vagy öten-hatan Borkinak, aki persze ordított, annyira félt az idegenektől. Én próbáltam nem elbőgni magam, kisebb-nagyobb sikerrel, annyir féltem, hogy mi lesz Borkival. Utána derült csak ki, hogy valóban van az épületben intenzív osztály a földszinten, de nekünk ugye a másodikra kellett menni, szóval azért annyira nem para a helyzet. Betegfelvételes nőnek szép karácsonyt kívánok, meg még #&@>#@#&@>#&@>, de ezt nem írom ki, mégiscsak egy pici gyerek blogja....
Amíg vizsgálták, meg szurkálták, addig nem lehettem mellette, annyira kapaszkodott rám, aztán végre felvehettem, ücsörögtünk egy picit és már mehettünk a szobánkba.
Szépen javulgatott, a branül viszont elromlott szerdán, kiszedték, mondták, hogy úgysem kell már az infúzió... csütörtökre újra lefulladt. Próbáltak új branült szúrni a kézfejébe, de nem ment, végül a karjába kötötték be. Mondták, hogy bocsi, de ilyen rossz minőségű branülöket kaptak.....
Szerencsére a csütörtökön kapott gyógyszerek után már nem volt szüksége újabb adagra, és szépen javulgatott is, ezért szombaton hazaengedtek minket.
Kemény hét volt, de Borki egy hős volt. Ügyesen, okosan, végtelen türelemmel viselte az egész kórházasdit. Nem akart a földön mászkálni, ücsörgött és játszott. Nagyon büszke vagyok rá.

Ahogy hazaértünk, újra birtokba vette a házat, a játékait, és látszólag már most nem emlékszik arra, hogy hol is voltunk múlt héten :)