2012. április 16., hétfő

Az apás szülés és a függönyök

Tudtam, hogy lesznek még olyan részek, amiket nem írtam meg, íme:

Nem írtam még arról, hogy mennyit jelentett az, hogy Zsombor velem volt mindkét szülésnél, pedig a mindent jelentette.
Nélküle nagyon féltem volna, de így olyan megnyugtató volt. Nagyon büszke vagyok rá, hogy ilyen klasszul helyt állt, és nagyon hálás vagyok amiért támogatott és mellettem volt. Azért meg külön le a kalappal, hogy Bendi feje búbját kétszer is megnézte (igaz nem önszántából :D:D).
Így volt igazán teljes mindkét gyerkőcünk születése, hogy együtt éltük át :) Jó, hogy osztozhattunk az élményen :) Jó, hogy ő a férjem :)

És akkor essen szó a függönyökről is:
Annó Borki kivárta míg elkészültek a függönyök és megvettem a függönykarikákat. Gyakorlatilag ahogy kifizettem ezeket, már jött is az első fájás :D
Sokat nevettünk ezen azóta is, és amikor kb. az utolsó utáni pillanatban találtunk jó függönyt (amivel elválasztottuk a gyerekszobát, hogy Borkit ne zavarja az éjszakai lámpa) és megrendelte Zsombor, ismét eszünkbe jutott, hogy vajon Bendi megvárja-e... és megvárta... csütörtök este kérdeztem meg Zsombort, hogy nem telefonált még a függönyös nő? és mondta, hogy ja de igen, holnap mehetek érte. Bendi csak erre a hírre várt :)
Ha lesz még valaha harmadik gyerekünk, kiválaszthatnánk a nekünk tetsző születési dátumot, csak annyi lenne a dolgunk, hogy veszünk aznap egy függönyt Neki :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése