Bende születése Mama szemmel

Már napok óta írom ezt a bejegyzést, egyrészt mert Bendi általában a kezemben van, másrészt pedig szeretnék mindent, de mindent leírni... bár gondolom így is lesznek még érzések, gondolatok amik utólag jutnak eszembe, azokat majd utólag megírom :)

Március 21-én kora délután a nyákdugó egy része búcsút intett, és bár tudtam, hogy ez önmagában nem jelent semmit, mégis nagyon lelkes lettem, hogy végre valami történt :) Ezért nem is tulajdonítottam jelentőséget a pár órával később jelentkező furcsa fájásoknak. Komolyan azt hittem, hogy csak beképzelem :D
22-én a maradék nyákdugó is távozott. Mentem Katához, a szülésznőmhöz nst-re fél1-re, de csúszás volt, így át kellett sétálnunk a rendelőbe és ott csinálta meg. Mondtam, hogy én úgy félek, mert fent van Bende és Borkival is ez volt. De rögtön megnyugtatott, hogy emiatt nem kell aggódni, majd szülésnél szépen lejön :) Nem tudom, hogy csinálja, de annyira pozitív erő sugárzik belőle, hogy egyetlen mondatával képes volt 1000 %-ig megnyugtatni végig a pocakosság és a szülés alatt is.
Egész nap éreztem furcsa dolgokat, persze ritkán és nem is figyeltem rájuk, gondoltam csak a gyaloglás miatt vagy később amiatt, hogy nem volt kényelmes már a kocsiban ülni, stb. Délután kivasaltam és közben is volt néha egy-egy erősebb fájás. Mivel már közeledett a 41. hét és a kórházba befekvés lehetősége, így Kata javasolt pár dolgot, amivel esetleg kíméletesen el lehet indítani Bendit. Ezek közül a fahéj-gyömbér-szegfűszeg teát választottam, megittam két bögrével is, de csak arra volt jó, hogy a vasalás alatt végig rosszul voltam, hányingerem volt, annyira nem volt finom, pedig raktam bele sok mézet :D Este jött a szokásos rutin, készülődés és bár éreztem fájásokat, nem volt időm odafigyelni rájuk, aztán amikor jött Borki lefektetése már mondtam Zsombornak, hogy kicsit pörgessük, mert történik valami.Miután letettük Borkit elkezdtem nézni, hogy hány percenként is érzem ezeket a furcsaságokat, nagyon érdekes érzés volt szembesülni vele, hogy 2-3-4 percenként jöttek és ekkor már elég erősen. Zsombor mondta, hogy most akkor nem alszik el, inkább olvas, én meg, hogy nézem a tévét, de persze nem volt hozzá egyikőnknek sem türelme, csak ültünk és mértük a fájásokat. Így telt el kb. másfél óra, hamarabb nem mertem kimenni tusolni, nehogy felébresszem Borkit. Beálltam a meleg víz alá, hogy múlnak-e a fájások, bár pontosan éreztem, hogy ezek már nem fognak múlni... így is lett. Felhívtam Katát, hogy mi a helyzet, Ő azt tanácsolta, hogy álljak vissza még 20-30 percre és folyassam a derekamra, hasamra a meleg vizet, hogy lássuk hosszabbodik-e egy-egy fájás és utána hívjam fel. Vissza is álltam, de nagyon rossz volt. Nagy nehezen eltelt 25 perc, a fájások pedig egy kicsit hosszabbak lettek. Újra hívtam Katát, Ő megkérdezte, hogy mit szeretnénk? Maradunk még otthon vagy bejönnénk a kórházba? Mondtam, hogy megnyugtató lenne, ha már indulhatnánk. Megbeszéltük, hogy akkor fél1 - 3/4 1 körül találkozunk a kórházban. Zsombor is azt szavazta meg, hogy menjünk, mert már annyira torz a fejem :D Az első tusolás után még volt annyi erőm, hogy gyorsan sminkeltem egyet, mégse menjek már lepukkantan szülni :D (persze nem sok értelme volt :D)
Elég hamar beértünk, de ezt a kocsiutat nem szívesen ismételném meg. Az egész szülésből ez volt a legnehezebb rész, hogy nem igazán tudtam, csak ülni ugye, úgy meg nagyon fájt mindenem. Zsombor robogott ezerrel, egyszer még a rendőrök mellett is elhúztunk, de szerencsére (pontosabban az ő szerencséjükre :D) nem állítottak meg.
3/4 1 előtt pár perccel értünk oda a kórházhoz, nagy nehezen feljutottunk a szülészetig, ahol Kata már várt minket. Rögtön jött az ügyeletes orvos is (Dr Barna Péter), aki próbált vicces lenni és laza, és megkérdezte, hogy szaladgáltam-e, hogy ilyen gyorsan veszem a levegőt... próbáltam röhögni, de nem igazán ment :D De nagyon jó fej volt meg kedves. Megvizsgált, hogy lássuk van-e valami aztán mondta, hogy hűha már 6-7 centinél járunk, nagyon szuper! Kata is örült, lelkesített, hogy ez nagyon jó, én meg kb. csak ezt tudtam mondani, hogy ez borzalmas, mindjárt meghalok :D Folyamatosan úgy éreztem, hogy pisilnem kell, el is libegtem még a szülőszobára bevonulás előtt. Közben hallottam, ahogy kiabál egy nő szülés közben, aztán felsír a babája... csak arra tudtam gondolni, hogy micsoda mázlista már túl van rajta :D (a szülés után már arra gondoltam - mivel több barátnőm is pocakos -, hogy micsoda mázlista aki még előtte áll).
Bementünk a sárga szülőszobába, elhelyezkedtünk, Zsombor is átöltözött közben, Kata pedig intézkedett, hívta az orvosomat. Mondtam Zsombornak, hogy szerezzen valakit, aki kiveszi Bendit, mert nem bírom...persze ez csak nyafogás volt, igazából egy percre sem merült fel, hogy feladnám és utólag esett le, hogy tényleg fel sem merült a császár gondolata sem bennem. Talán emiatt is volt olyan szép az egész, nem volt semmi stressz, meg idegesség :)
Volt még pár fájás, Kata mondta, hogy ha érzem, hogy nyomnom kell, nyugodtan lehet kicsit. Közben az orvosom is odaért (hamar jött, hálás köszönet érte), ekkorra már úgy éreztem nagyon erősen kell nyomnom, a fájdalom pedig elmúlt. Bálint doktor is megvizsgált és mondta, hogy még jobban állunk, mint gondolta, és ha továbbra is ilyen jól haladnak a dolgok, akkor biztosan természetes szülés lesz. Ezen egy pillanatra meglepődtem, hiszen másra nem is gondoltam :) de aztán robogtak tovább az események.
Kata és a Doktor úr is nagyon kedvesek és megnyugtatóak voltak végig, rengeteget segítettek.
Nem volt se burokrepesztés, se oxytocin, se beöntés, semmi mű dolog, csak mondogatták, hogy nagyon jól haladnak a dolgok, még jobban, mint gondolták volna és az egész olyan természetes volt.
A burok repedés után kiderült, hogy Bendus belekakilt a vízbe, ezért a biztonság kedvéért a szülés végére behívtak egy csecsemős nővért és egy gyerekorvost is, így a végén 6-an voltunk már.
Olyan gyorsan történt minden, hogy az egész szülés (a fájásoktól számítva) pár percnek tűnt. Persze a fájásos rész akkor nem tűnt ennyire rövidnek :D

Minden elismerésem azok előtt, akik szülés közben tudják számolni, hogy hány nyomásra lett meg a babájuk :D nekem eszembe sem jutott, csak tettem amit mondtak a Katáék és 2:42-kor megszületett Bende 3480 grammal, 57 centivel, 33-as buksival és hatalmas hanggal :D A köldökzsinór egyszer a nyakára volt tekeredve, de Kata azonnal intézkedett :) A gyerekorvos kiszívta a nóziját aztán már rám is tették, azonnal elcsendesedett és csak pihegett mázosan :)
Nem tudom leírni szavakkal, hogy milyen nagy boldogságot éreztem. Azonnal eltűnt az a sok buta kérdés, ami két és fél éven át dübörgött a fejemben. Nem volt már mi lett volna ha mégis orvost váltok Borki születése előtt, mi lett volna, ha hamarabb bemegyünk Borkival a kórházba, stb. mert éreztem a különbséget és most már tényleg tudom, hogy Borki nem akart kibújni és így most már nem csak ésszel, hanem szívvel is, hogy ennek így kellett történnie. Nagyon kellett már ez az érzés :)

Furcsa, hogy a legerősebb emlékként nem az maradt meg, ahogy megszületik Bendi, hanem az, hogy előtte megreped a burok és kizúdul a víz. Meg az, amikor már kibújt és felsírt.
Kicsit tartottam a méhlepény megszületésétől, meg a varrástól, mert olyan sok helyről hallottam, hogy azok nagyon fájnak... hát én egyikből sem éreztem semmit és nem is érdekelt, csak csodáltam Bendit és szerintem kb. ezerszer elmondtam, hogy hihetetlen, meg hogy sikerült :)
Olyan jó volt, hogy egy percre sem vitték el. Ott látták el, fürdették, öltöztették a szülőszobában és végig láthattuk, hogy épp mi történik. Amikor már felöltöztették és becsavarták egy puha takaróba, akkor Zsombor is megkapta egy kicsit :)
Egyébként most volt szerencsém megnézni a méhlepényt :D és egy ismerősömet idézve olyan, mint egy nagy sertésmáj :D:D

Két órát maradhattunk a szülőszobán, a második órát hármasban töltöttük, nagyon jó volt :) Közben ügyesen szopizott is Bendi. Utána betettük a kis zsúrkocsiba (annyira viccesek ezek a kis kocsik), és átsétáltunk a gyerekágyas részre. Nagyon büszkén toltam a kisfiamat :) Kata közben egy másik kocsin tolta a táskákat. Bepakoltunk egy szobába, aztán Kata mondta, hogy inkább ne ide, akkor átmentünk egy másik szobába, de ott nem volt hely, végül egy harmadik szobában kötöttünk ki, ahol végre minden oké volt :D jó nagy séta volt, de meg sem kottyant, annyira jó érzés volt, hogy a saját lábamon tudtam közlekedni :)
Délelőtt szóltak, hogy kiürült az egyik alapítványi szoba, ha gondolom át tudok menni, így negyedszerre is szobát váltottam :D oda már egyedül át tudtam cuccolni.

És ennyit a hipno szülésről, hogy szép nyugodtan örvendezzek a fájdalomnak, merthogy ez nem is fájdalom és adjam át magam az érzésnek :D Abszolút nem tudtam koncentrálni, szétcsúsztam teljesen a fájások alatt, úgy szorítottam az ágyat, hogy még napokig fájt a kezem és izomláz volt a karomban, hátamban :D Zsombor mondta is, hogy miután engem ellátott a doki, tuti hívtak szerelőt az ágyhoz is :D

Nagyon hálás vagyok az orvosomnak és Katának is, hogy azt a néhány tanácsot, instrukciót amit adtak, azt mindig akkor és úgy, amikor és ahogyan szükség volt rá. Mintha másodpercre pontosan tudták volna, hogy éppen mit érzek, nagyon profin segítettek mindenben és mégis úgy, hogy a lehető legkevésbé avatkozzanak bele a szülés menetébe.

Kata egyébként kérdezte egy fájás alatt, hogy ezek olyan szép érzések ugye? én meg nevetve visszakérdeztem, hogy valóban? De igaza van, tényleg csodálatos érzés, amit nagyon-nagyon-nagyon jó lenne egyszer még átélni...









u.i.: Borki születés történetét elég röviden írtam le, nem igazán tudtam kezelni a helyzetet, meg azt ami történt. Nem is tűnhet igazságosnak talán, hogy most Bendi születéséről hosszasan áradoztam, de azért azt leírnám, hogy bár elmondhatatlanul vágytam arra, hogy szülhessek, és össze is jött és boldog is vagyok, a végeredménye mégis pont ugyanaz lett mindkét szülésnek: lett egy gyönyörűséges és csodálatos gyermekünk, akiket teljesen egyformán imádunk :)